2012. március 6., kedd

Tavazz :-)

Itt a tavasz(?)

Egyre többet süt a nap, jobb a közérzetünk. Kirándulásokat tervezünk. Előbújnak a virágok.
Igen ezek már a tavasz jelei.
Akinek kertje is van az elkezdi már rendbe rakni, megtervezi mit hova ültessen. Sokan szeretik a kertben tölteni szabadidejüket is. Megpróbálnak egy kicsi parkot létrehozni ahol a hétköznapokon fel tudnak töltődni kevés idő alatt is. Ezt általában egy kis füves területtel, virágokkal, díszfákkal, esetleg ülő alkalmatossággal, pergolával oldják meg. Kertünk mérete szabja csak meg a határt, hogy mivel bővíthetjük még.

A mi esetünkben elég hely jut a nagyobb növényeknek, tárgyaknak, de egy közepes méretű kertben is elférhet egy a kertünk klímáját is javító, állatbarátoknak nélkülözhetetlen vizes terület....

A kerti tó

Az élővilágban nélkülözhetetlen a víz. A madarak, békák, gyíkok különböző fajtái, kisebb emlősök (pld. sün) kedvenc helyévé válhat kertünk. Megtelhet élettel. Így igazán kedvünkre lehet akár egy lehangoló nap végén is.

Többféle módon is kialakíthatjuk. Kisebb méretben kész tómedreket is árulnak a barkácsüzletekben. Ugyanott vásárolhatunk tómeder fóliát a nagyobb felületű, természetesebb kialakítású tavakhoz. Hosszútávra én a beton használatát találtam alkalmasabbnak. Többen ugyan lebeszéltek róla, de immár hosszú évek óta semmilyen problémát nem okozott. Természetesen itt egy kicsit összetettebb a munka, nem csak egy gödör bebetonozásáról van szó. Gondosan meg kell terveznünk először is a helyét és méretét. Ehhez figyelembe kell vennünk a napsütés irányára, idejére. Túl sok napsütés hatására hamar algás tócsává válhat. Árnyékos és kismértékben napos területet alakítsunk ki növényekkel és egyéb árnyékolással. Fával árnyékolt is lehet, de ott a lehulló levelek eltávolítására is kell gondolnunk, vagy ősszel egy hálóval takarva a tavunkat. A meder mérete és kialakítása is lényeges. Lehetőség szerint minél mélyebb és nagyobb felületű legyen. Ha halakat is szeretnénk benne tartani a mélységét minimum 150cm-re alakítsuk ki, legalább egy négyzetméternyi részen. Ha nem akarjuk sűrűn karbantartani érdemes egy 20 négyzetméteres területet erre biztosítanunk. Érdemes többféle vízinövényt beültetnünk. Vannak amik szűrik a vizet, de vannak amik oxigént is termelnek. Ezek különböző mélységű medret kívánnak így lépcsőzetes legyen a kialakítása. Sok kerti- vagy virágföldet nem szabad a vízbe tenni. Kavicsos homokot kevés (trágyamentes) földdel keverve rakjunk a növényeknek (és a halak téli menedékének) a mederbe. A beton esetében érdemes a vízszigetelésről is gondoskodnunk, nem mérgező adalékkal (impregnáló szerrel), alátét fóliával. De használjuk ki az áteresztő képességét a tó körüli növények vízellátására. Azokon a részeken oldalt ne szigeteljük túlzottan. Ez a tó vízcseréjét is elősegíti. Ha naponta kevés víz utánpótlást igényel a meder, helyezzünk el benne egy kisebb csobogót (szökőkutat) szűrővel kiegészítve. Az oxigén ellátás nagyon fontos, nem csak a halaknak. Melynek koi pontyokat ajánlok.

Kedvcsinálónak egy-két kép a tavunkról:

































































Szép tava(sz)t mindenkinek!

2012. február 28., kedd

Fürdőszoba felújítás



A fürdőszoba lényegesebb részei amit hosszútávra kell terveznünk az a csempe burkolat, mosdó, kád (zuhanyzó). Mosdókagylót nagyon sokfélét kapni elfogadható áron is így arról itt nem írok. Mi is vásároltunk inkább. A kád hasonlóképpen megvásárolható, de egy burkolatot, előlapot is igényel. Ezt általában külön, sokszor a kádhoz mérten borsos áron árulják. Ráadásul nem túl erős anyagból. Mivel a mi esetünkben egy komplett fürdőszoba felújítás volt tervben a padló burkolattal tudtam igazodni egy falazható előlaphoz is. Ami készülhetett volna egyszerű csempe borítású téglafalként is, de dekoratívabbnak éreztem azt üvegtéglából megépíteni. Kihasználva az áttetszőségét egy kisfeszültségű (mást nem szabad!) kék színben világító ledsorral dobtam fel. Az adapterének csatlakozását egy közelben lévő kötődoboz kibővítésével rejtve lehet megoldani ahonnan a vakolatba illesztett csövön keresztül tudjuk az előlap mögé juttatni. Ehhez azért szakember segítségét vegyük igénybe. Nekem egyszerű volt. Ez a szakmám. Az üvegtégla, mivel hátulról meg lesz világítva, jobban láthatóvá teszi a mögötte lévő területet, ezért rögzítsünk a kád oldalához egy lehetőleg fényvisszaverő anyagot. A mi esetünkben ez egy hővisszaverőként árusított szigetelőanyag tekercs. Az eredmény lejjebb látható. Nálunk még az üvegtégla felső (kád széle által nem takart) élére egy tengeri csigákból, kagylókból álló átlátszó kb 3cm vastag műgyanta dekorral lesz később még kiegészítve.

























Ehhez illeszkedően a fali csempesor bordűrjét is egyedileg készítettem el. Kagylókat, csigákat sokfelé lehet kapni. Nekünk saját tengerparti gyűjteményünk is került bele. A dekorcsík anyagába, csemperagasztó és felette külső színezett vakolat nyomkodtam. A későbbi tisztíthatóság miatt selyemfényű (vízbázisú) lakkal kezeltem le. A közelebbi képen ez jobban látszik:


Ez természetesen elég időigényes. Sok türelmet hozzá!

2012. február 27., hétfő

Franciaágy sk.

Két ágy összetolva vagy egy szivacs a földön.

Sokan fiatalon így kezdik, vagy ha szerencsésebbek, valamelyik szülőtől kapnak egy már kiszolgált franciaágyat. Itt most nem térek ki a különböző kedvező ajánlatokra ahol kis pénzből kevésbé kényelmes fekhelyet lehet vásárolni. Persze olyan példa is van ahol nem csak külön ágyban, de még külön szobában is alszanak. Elsősorban nem a részükre készül ez az írás, ugyan hasonlóképpen egyszemélyes változatban is megvalósítható a lentebb említett fekvő alkalmatosság, de ők vélhetően már nem fiatal házasok illetve már egy szakemberrel oldják meg ilyen irányú igényüket.

Két heverő, egy rekamié és szivacsos sarokülőként is funkcionáló ágy után gondolkoztunk el más megoldáson. Utóbbi szerkezet a padlóhoz légmentesen illeszkedő tulajdonsága miatt sem volt jó választás számunkra, mert nem tudtunk olyan mértékben szellőztetni, hogy ne csapódjon le a pára, ami penészedést okoz. Ami a többi  ágy ellen szól az az egybeépített fekvőrész. Ugyanis az megy előbb tönkre, így drágább és nehezebb is újra cserélni. Ezért ágykeretet és hozzávaló matracot kezdtünk keresgélni (vagy fordítva?). Nem egyszerű tevékenység. Rengeteg utánjárással járt és a méretek sem mindig stimmeltek. Ráadásul a kereteket megvizsgálva két ember mozgásából (nem csak aludni lehet egy ágyon!) eredő igénybevételt hosszú ideig nem viselt volna el. Pár ismerősöm ezt meg is erősítette, tapasztalatból. Mi maradt megoldásként?


Franciaágy sk.

Hozzávalók:

  1. kényelmes ágybetét
  2. ágyrácsok a betét alá
  3. keretnek való deszkaanyag
  4. lábnak megfelelő faanyag
  5. csavarok, pác, lakk
Elsőnek az ágybetétet vegyük meg és ahhoz méretezzük az ágy keretét. A láb anyagának én egy 5x5cm-es faanyagot vettem. Azt kétféle hosszúságra vágtam hosszabbat a fejrészhez, rövidebbet a lábrészhez. Itt jön máris egy kiegészítés ugyanis a fekvőfelület méretéből fakadóan szükség van egy ötödik lábra is amit középre teszünk. Asztalosok csapolással és ragasztással rögzítik az éleket a lábhoz. Ebben az esetben (és mivel nem vagyok szakember) stabilabb megoldást választottam. Csavarokkal rögzítettem minden elemet.


 Ahogy a jobboldali képen látszik az ágy oldallapjaihoz egy-egy 3x3cm-es fát csavaroztam hosszában és ezekre szegeltem a külön vásárolható (2db) ágyrácsot. Ugyanilyen méretű (vagy vastagabb) fát az ágy középvonalába is kell csavarozni, hogy az ágyrács léceinek másik vége is feltámaszkodjon. Annak a középső része alá kell az ötödik láb. Ezzel a módszerrel ágyunk nem fog recsegni illetve szétesni "aktív" használat mellett sem. A pácolásról és/vagy a lakkozásról se feledkezzünk meg. De lehet még dekorálni ahogy a fotón látszik, sőt még fel lehet dobni egy fejrésszel is:


A következő kép pedig az illesztését mutatja:





Jó pihenést rajta! ;-)

2012. február 21., kedd

Egyedi polc

Egy lakásban többféle tárolási módot használunk.
A ruháknak a nappaliban egy szekrénysor. Az étkészlet tárolásához a konyhabútor. De egy egyszerű polc is jó lehet a könyveinknek. Rengeteg félét be lehet szerezni bútorboltokban vagy használtan egy bizományi áruházban, de akár egy aukciós portálon is válogathatunk belőlük. Nem vagyunk egyformák, így van aki a használt bútort nem akar vásárolni még ha jóval olcsóbban is juthat hozzá. Ha mégis, akkor meg nem kap megfelelő színűt vagy méretűt. Mit tehetünk ebben az esetben? Várhatunk, hogy összegyűljön rá a pénzünk? Hitelt veszünk fel? Tovább keresgélünk, járjuk a boltokat míg elfogadhatót találunk?
Vagy...
Megoldjuk saját részről, egyedi formában, pontosan olyat létrehozva amit szeretnénk?
Ötleteket gyárthatunk, de akár találhatunk is az interneten.

Mint most itt. Ezen az oldalon.

Rengeteg pohár van egy háztartásban amit általában szekrényben egy ajtó mögött tartunk. Ez megfelelő is, de ennél van praktikusabb és bizonyos formában még dekoratív megoldás is. Egy kifejezetten poharak tárolására alkalmas sínrendszer (talpas poharak) akasztó sorral (füles bögrék, csészék) kezelhetőbbé teszi a hozzáférést. A szép poharaink pedig még hangulatosabbá tehetik a konyhánkat is.


Bonyolultnak tűnik?


Ha igen, vagy csak nem tudod elkészíteni akkor is van egyszerű megoldás. Egy megfelelő méretű polclapra, polctartó konzolra és boltokban beszerezhető fém pálcákból készült pohártartóra lesz szükséged.


Nálam helyszűke miatt a hagyományos polctartók nem jöhettek szóba, mivel a falra merőlegesen kellett elhelyeznem.



A konyha közepe felé lévő végét megoldhattam volna egy krómozott vagy egy fa rúddal, de az alsó része nem fért el. A plafon fa gerendáit nem akartam kifúrni és nem is pont ott vannak ahol erre szükség volt hozzá. Így egy lánc segítségével rögzítettem ugyanahhoz a falhoz ahol a másik vége lett csavarozva. A polc hosszára és a rajta elhelyezendő poharak súlyára gondolva a közepéhez is tettem láncot és a fa későbbi csavarodását megakadályozandó a végéhez Y alakban két csavar segítségével erősítettem. A rácsúsztatható pohártartókon kívül még beszereztem egy kis helyigényű led sort, amivel a polc alatti poharakat világítom meg kiemelve az üveg csillogását és a poharak szépségét.



Az oldal folyamatosan bővül. Figyeld a jobboldali "További ötletek tőlem" listát!






Ez a bejegyzés a TeszVesz blogger versenyén indul: www.teszvesz.hu/bloggerverseny
Jelentkezz Te is!